A zenetörténet legnépszerűbb francia operája, Georges Bizet (1838-1875) Carmenje méltán sorolható Mozart, Wagner és Puccini örökzöld remekei, vagy egyik tanára, Gounod Faustja mellé. Egy valamiben egészen biztosan még fordulópontot is hozott az operairodalom terén. A szenvedélyes nőiséggel megáldott, - vagy „megvert” - dohánygyári munkásnő, Carmen és a tisztességes, majd elzüllő és dezertáló katona, Don José bűnügyi történetet idéző szerelmi drámája során először jelennek meg az operaszínpadon olyan egyszerű, hétköznapi emberek, csempészek, munkások, parasztlányok, katonák. A szereplők beszéde és zenei nyelvezete, dallamvilága rendkívül egyszerűen, világosan, közérthetően megformált, aminek köszönhetően az opera nem egy, sőt inkább minden részlete örökzöld slágerré lett. Vélhetőleg ez a Mascagnira, Leoncavallóra és a verizmusra is ható opera máig tartó sikerének titka, szinte nincsen olyan hét, amikor ne hangoznának fel világszerte Bizet halhatatlan melódiái a világ operaszínpadain és operát is játszó színházaiban, miként a legutóbb a 2018-19-es évadban a New York-i Metropolitanben.
Pécsett sajnos nem ilyen gyakori, hogy színre kerül a Carmen, mondhatni egy, másfél évtizedenként egyszer, akkor viszont néhány évig játssza a Pécsi Nemzeti Színház Operatagozata, mely már az 1959. októberi megalakulást követő év, 1960 márciusában, Verdi Rigolettója és Puccini Pillangókisasszonya után harmadikként adta elő Bizet remekét, az akkori színházigazgató, Katona Ferenc rendezésében, Vata Emil díszleteivel, a tagozatalapító-karmester, Paulusz Elemér (1912-1969) vezényletével.
A főbb szerepekre a kiváló helyi erők mellett operaházi énekes sztárokat is meghívtak. Az operatagozat egyik alapító énekese, a kiváló lírai tenor, Wágner József (1915-1991) mellett 1960. július 5-én egy szabadtéri előadáson Simándy József (1916-1997) énekelte Don José szerepét, a torreádorét pedig az akkor a pécsi tagozatnál éneklő Fodor Pál és Turza Imre mellett ugyanezen az előadáson a talán legjobb magyar Escamillo, a kiváló basszbariton, Fodor János formálta meg. Az 1966-70 között Pécsett működött Krémer József is énekelte a szerepet, melyről 1968-ból felvétel is fennmaradt Paulusz Elemér vezényletével, a „Szállj gondolat” című, a PNSZ kórusáról írott könyvemben.
Különlegesség, hogy Berczeli Tibor és Tréfás István mellett, a kiváló zenei adottságokkal és tehetséggel megáldott, akkor Pécsett élő és működő prózai színész, Tomanek Nándor is játszotta-énekelte Zuniga és Dancairo szerepét!
A címszerepet az akkor pécsi Uher Zita mellett az operaházi sztárénekes, Komlóssy Erzsébet (1933-2014) énekelte vendégként, hatalmas sikert aratva minden előadáson. Micaélát az operaigazgató, Paulusz Elemér, kiváló szopránként jegyzett felesége, Bárdos Anna (1928-1996) alakította, valamint a később Salzburgban énekesi és tanári karriert befutott, Pécsett a Kisvárosi Lady Macbeth és a Jenufa magyarországi bemutatóinak címszerepét éneklő Illés Éva (1929-2010). , Az ezredforduló környéki zeneigazgató, Cser Miklós édesanyja, Cser Tímea (1919-2016) is énekelte, aki váltóban Söjtör Lenkével Frasquita is volt, míg Mercedes a pécsi Fónagy Gertrúd.
Mi most Simándy József és Komlóssy Erzsébet egy-egy a youtube-on is megosztott felvételét ajánljuk megtekintésre-hallgatásra.
A következő évtizedben, 1971. április 9-én indult útjára, az akkortól 24 előadást megért, Carmen-széria, melyet a Pécsett a legtöbb rendezést maga mögött tudó Horváth Zoltán (1928-2018) állított színpadra, a díszlet- és jelmeztervező Pintye Gusztáv volt, a karmester az előző évtől Pécsre került és két évtizedig a pécsi operajátszás meghatározó alakja, Breitner Tamás (1929-1991) volt.
A főszerepeket az akkoriban Pécsre került, s később nagyívű operaházi karriert is befutó Mészöly Katalin, mint Carmen és Don Joséként Horváth Bálint alakították, előbbit kétszer a brassói Eugénia Voinescu, utóbbit Tarnay Gyula mint vendég váltotta, többször is. Escamillót C.Tóth Pál és a később, pécsi karrierjét követően Mario del Monacónál is tanult, operaházi bariton, Németh József alakította. Zuniga Berczeli Tibor mellett a pécsi operajátszás egyik ikonikus énekese, Marczis Demeter volt, Morales Bolla Tibor, Micaela pedig a kiváló kortárs énekesként is számon tartott drámai szoprán, Németh Alice (1929-). Frasquita a lírai koloratúrszoprán, Ágoston Edith (1939-), Mercedes Mátai Györgyi és Kővári Anikó, egyszer pedig, még szegedi vendégként, a következő évadtól 13 éven át pécsi énekes, Szabadits Judit (1937-2016), Remendado Gurszky János, s Dancairo, az egy évtizeddel korábban a tenor főszerepet éneklő Wágner József volt.
Mi most a Mészöly Katalin-Horváth Bálint házaspár egy-egy felvételét idézzük fel a Youtube csatorna segítségével: az első különlegességét az adja, hogy az 1974. május 5-i Pécsi Nemzeti Színházi előadáson készült, s a Nyitány mellett a Habanerát tartalmazza Mészöly Katalinnal – a pécsi közönség vastapsától kísérve – míg a másodikban stúdió körülmények között láthatjuk-hallhatjuk Carmen és Don José kettősét.
Bő egy évtizeddel később, az 1983. május 14-től 19 előadást futó Carmen-szériát is Horváth Zoltán rendezte, de immár vendégként, a díszlet- és jelmeztervező Húros Annamária, a karmester Breitner Tamás és Hirsch Bence volt.
A szereplőgárda szinte kivétel nélkül a Pécsett státusban lévő énekesekre épült: Carmen Kővári Anikó volt, Don José szerepét a Debrecenben és az Operaházban is jelentős karriert befutott Albert Miklós énekelte, a torreádor szerepét a pályáját a „Szeged-Budapest Pécs háromszögben” folytató Vághelyi Gábor és Tamás Endre alakította, utóbbi a nem sokkal korábban Pécsre szerződött Kuncz Lászlóval közösen Zunigát is, Moralest pedig Radnay Györggyel s Harmath Alberttel együtt. Michaela ezúttal is Németh Alice volt, Frasquita Geötz Judit, Mercedes pedig Szabadits Judit.
A következő, húsz előadásból álló Carmen-széria premierjére, bő másfél évtized múlva, az 1999. október 1-i Zenei Világnapon került sor a Pécsi Nemzeti Színházban, s az előadás rendezője az akkori színi direktor, Balikó Tamás (1958-2014) volt, aki korábban már egy remek Sevillai borbély rendezéssel is felhívta magára a figyelmet. A díszlettervező Langmár András volt, a jelmezé Pilinyi Márta, a karmesterek a két egymást épp ez idő tájt váltó zeneigazgató, Blázy Lajos és Cser Miklós voltak. A társulat ezúttal is első sorban a helyi erőkre épült, csak néhány vendégfellépő volt. De ami ennél is fontosabb, hogy a 90-es évek eleje óta zajló generációváltás is tovább folytatódott Pécsett.
Carmen szerepét a szegedi vendégként fellépő, Droabellaként, Eboliként és Suzukiként is bizonyító, Szonda Éva mellett, a pécsi társulatnál a Traviata Flórája, a Parasztbecsület Lolája, a Sevillai borbély Bertája és a négy évvel korábbi Bartók Kékszakállú Juditja után egy újabb főszerepben is remeklő Bukszár Márta formálta meg, hangilag, színészileg is magas színvonalon.
Don José az évtized első számú pécsi tenorja, Győrfi István (1963-) volt, 19 alkalommal, egyszer ugrott be helyére az operaházi Wendler Attila. Escamillo a rendszeres operaházi vendég, Egri Sándor és a pályáját jelentős mértékben Pécsett kezdő Massányi Viktor (1967-2016) volt.
Remendado Haramza László, Zuniga Kuncz László volt, Vághelyi Gábor és a kórusból az időtájt remekül szólistává előlépő Rubind Péter felváltva osztották meg egymás között Morales és Dancairo szerepét. Micaela az akkor pécsi társulati tag, Nagyági Mariann és a Győrből vendégként érkező, Keszler Éva volt, utóbbi az ifjú pécsi főiskolás, Zsemberi Katalinnal Frasquita szerepét is énekelte, míg Mercedes a szintén főiskolás Réder Katalin és a kiváló női kórus-szólista, Tadits Ágnes volt.
A következő pécsi Carmen operapremierre, több mint két évtizedet kellett várni, hogy 2020. február 21-től egy új széria vehesse kezdetét, mégpedig a 2011 óta a pécsi operatársulatot a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatójaként vezető világhírű operaénekes, Gulyás Dénes rendezésében, a jelmeztervező – akárcsak 20 éve – ezúttal is Pilinyi Márta, a díszleté Cziegler Balázs, koreográfus és játékmester Nagy Írisz, a karmester Oberfrank Péter. Az előadás eredeti nyelven, franciául kerül színpadra, a vetített magyar nyelvű fordítást Romhányi Ágnes készítette.
Gulyás Dénes tagozatvezető eddigi évei alatt elsősorban a Pécsett ritkán, vagy még sohasem játszott operák bemutatását tűzte ki célul, melynek keretében három produkció rendezését már korábban magára vállalta. Mozart Don Giovanniját, Verdi Macbethjét és Massenet Manonját, most pedig az idei évadban 60 éves pécsi operatagozat jubileumi évadjában, az egyik legnagyobb francia operaslágert választotta ki bemutatásra, Georges Bizet Carmenjét, mely nemcsak saját, eddigi törekvéseinek, de a pécsi operajátszás tradícióinak is méltó összegzésének ígérkezik. Egyrészt azzal, hogy akárcsak korábban többször, ezúttal is részt vesz a produkcióban egy kilencfős tánckar, másrészt a színház 24 fősre kiegészített énekkara, akik közül néhányan szólista feladatokat is vállaltak, ahogy korábban, úgy ezúttal is.
Az új pécsi Carmen produkcióban váltott szereposztásban húsz kiváló művész énekel, köztük néhányan a színház elmúlt negyedszázadának tapasztalt énekesei, mint Győrfi István, aki a korábbi előadásban Don Josét énekelte, most pedig Remendadót. A hölgyek közül a pécsi társulat vezető szopránja, Váradi Mariann lesz az egyik Frasquita, Vermes Tímeával felváltva. Zuniga hadnagy az a Rubind Péter lesz, aki 20 évvel ezelőtt Morales és Dancairo szerepét énekelte Vághelyi Gáborral, míg most ugyanebben a kettősben Bognár Szabolcsot láthatjuk-hallhatjuk, az énekkari tag Kállai Gergellyel.
A pécsi Carmen címszerepét két tehetséges fiatal énekes formálja meg: a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán diplomázott Busa Gabriella, aki a Csokonai Színház kórusa után az Operaházéban is énekelt, valamint Kiss Diána Ivett, aki a pécsi egyetemen végzett és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Fiatal Tehetség Programjának egyik pályázatnyerteseként több koncertet is adott országszerte pályatársaival.
Don José szerepét két Pécsett már jól ismert vendégként fogadott tenor énekli: Töttös Roland, aki a Miskolci Nemzeti Színháznál 2013-ban elnyerte a Müller Péter Sziámi által alapított „Az év hangja”-díjat, Pécsett pedig a Parasztbecsület, a Macbeth, a Denevér, a Hamupipőke és a Manon után kapta meg a lírai tenorjához illő szerepet.
Mellette a másik Don José, az ország valamennyi operát játszó színházában fellépett, a Szegedi Nemzeti Színházból érkezett, pályáját jogi diplomája után(!) színészként kezdő, Turpinszky Gippert Béla – akinek nagyapja kiváló Wagner-tenor volt –, s ő Pécsett a Parasztbecsület-Egy pohár víz kettős premier férfi főszerepe után kapta meg Don Josét, mely után – a Marton Évánál Wagner-mesterkurzust végző tenor – Szegeden, Wagner Tannhäuserének címszerepére készül.
Micaela szerepét a több nemzetközi versenysikert maga mögött tudó Sipos Marianna és a tavaly a Manon címszerepében hatalmas sikerrel Pécsett bemutatkozó Tatai Nóra éneklik.
Escamillo szerepében Kristóf Istvánt és a pécsi Kósa Lőrincet hallhatjuk majd, és Győrfi István „váltótársa” is a pécsi színház, több koncerten is bizonyított, tagja, Bergovecz Dávid. A még nem említett szereplők: a már több koncerten kiváló kvalitásait felmutató Ócsai Annamária
mint Mercedes lép fel, akinek társa a szintén énekkari tag, Vajda Zsófia lesz, míg Rubind Péter mellett Endrész Ferenc basszbariton lesz Zuniga hadnagy, a Zeneakadémiáról.
Mi most a 2020-as pécsi Carmen-premier elé készített „Zenei csemegék” sorozatunk mostani beharangozójának zárásaként, hallgassuk meg Turpinszky Gippert Béla előadásában a híres Virágáriát, a kiváló tenorista három évvel ezelőtti, Bizet remekének szegedi előadásából készített klipjéből.
Fotók: internet
Kovács Attila
Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő