Bohemian Rhapsody (Bohém rapszódia) c. film zenéjének zongora - ének - gitár kottája

2020.03.27. - 00:00 péntek

Ha már március közepén a legendás hardrock csapat, az 1968-ban alakult Deep Purple 2011-es Veronai Arénabeli koncertjének DVD-je mellett az együttes legnagyobb slágereinek kottáját ajánlottam Tisztelt Olvasóink figyelmébe, akkor hadd folytassam most ezt a sort, a két évvel később, azaz épp fél évszázada, 1970-ben alakult másik legendás brit rockegyüttes, a Queen egyik nemrég megvásárolt kiadványával. A Queen legnagyobb slágereit tartalmazó kottát a 2018-as Bohemian Rhapsody című, az együttes még élő tagjai által producerként is jegyzett film zenéjéből állították össze.

Könyvtári katalógus bejegyzés

A Queen azon kevés együttes közé tartozik a rockzene történetében, akik a zenekar első periódusának bő két évtizede alatt változatlan felállásban játszottak és alkották, többnyire slágerré lett dalaikat. A gitáros Brian May volt, a basszusgitáros John Deacon, a dobos Roger Taylor, az együttes néha zongorázó, énekes frontembere pedig a fantasztikus magasságokat is hatalmas átéléssel kiéneklő és színpadi jelenlétével is meghatározó, Freddie Mercury (1946-1991), akinek AIDS miatt bekövetkezett 1991-es haláláig ez a – kiváló vokális hangzást is nyújtó – csapat alkotta meg, a mára már halhatatlanná vált Queen örökzöldeket.

A film is nagyon sokat felmutatott ebből a zeneszerzői sokszínűségből, hiszen mindenkitől szerepeltek dalok benne, a legtöbbet azonban a film középpontjában álló Freddie Mercury alkotta. Arról, hogy minden egyes apró részletében mennyire hiteles a film – van, aki tucatnyi hibát talált benne – ezúttal nem érdemes részletesen szólni, hiszen ahol az érintett tagok egyben producerek is, óhatatlanul lehetnek véletlen, vagy szándékos „csúsztatások” az elhunyt, valóban kicsapongó életet élt társ „terhére”.

Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a kissé korszerűbbre áthangszerelt zene a film egészében rendkívül változatos, s ez a változatosság jelen van a film zenei anyagából zongorára, énekre és gitárra átírva kiadott kottában is. A Twentieth Century Fox „szignálzenéjével” együtt épp 20 számot tartalmazó kottában már az első dal egy igazi kitűnő vokális Queen sláger, az 1976-os Mercury dal, a Somebody To Love (Szeretni valakit).

Freddie Mercury dalai közül többet megtalálhatunk a kottakiadványban, így az 1974-es Killer Queent, vagy a „sporthimnusszá” lett, 1977-es We are the Champions (Mi vagyunk a bajnokok) című örökzöld világslágert. Megtalálhatóak benne továbbá a '75-ös Love of My Life (Életem szerelme), a Crazy Little Thing Called Love (Az őrült kis dolog, amit szerelemnek hívnak), vagy az 1978-as Don't Stop Me Now (Ne állíts most meg) című dalok is. Most mégis a talán legnagyobb örökzöld slágerét, a ragyogó vokális hangvétele és gazdag dinamikai árnyalatai miatt kórusversenyeken is szívesen előadott,  és a film címadójává lett, 1975-ös Bohemian Rhapsody (Bohém rapszódia) című dalt ajánljuk meghallgatásra, melynek 1986-os Budapesten adott koncertjének felvételét maga a zenekar tette fel a Youtube-ra.

A Queen tagjainak sokoldalúságára jellemző, hogy még a dobos, Roger Taylor is jegyez egy olyan, a Bohemian Rhapsody kottakiadványába is bekerült dalt, mint az 1983-as világsláger, a Radio Ga Ga.

Magam is meglepetéssel olvastam továbbá, hogy John Deacon basszusgitáros olyan Queen slágerek szerzője, mint az 1980-as Another One bites the Dust (Másvalaki harap a porba, fűbe), vagy az 1984-es I want to break Free (Ki akarok törni).

   
A zenekar gitárosa, Brian May is sok Queen dal szerzője. Az 1972-es Doing All Right (Jól vagyok) és a Keep Yourself Alive (Tartsd magad életben), az 1974-es Now I'm Here (Most itt vagyok), és az 1978-as Fat Battomed Girls (Nagy popsis lányok) mind az ő szerzeményei. Mint ahogyan a szinte rock himnusszá lett 1977-es We will Rock You (Megforgatunk téged, Meg akarunk rockiztatni téged), az 1984-es Hammer to Fall (Vágjunk bele!), és az 1986-os Who wants to Live Forever (Ki akar örökké élni?) című dalok is.

A Bohemian Rhapsody kottakiadványban található a már említetteken kívül, olyan dal is, melyeket az együttes mindegyik tagja, azaz a Queen jegyez. Ezek közé tartozik az 1981-es Under Pressure (Nyomás alatt) és a Freddie Mercury halála évében kiadott 1991-es Innuendo lemez örökzöldje, a The Show must go on (A show-nak folytatódnia kell) című dal.
 
Nos, az igazat megvallva, bár a show folytatódott, hiszen a Queen olyan világsztárokkal próbálta meg pótolni Mercuryt mint a Free együttes énekeseként sztárrá lett Paul Rodgers, - aki 2004-től 2009-ig énekelt az együttesben -, majd 2011-től napjainkig a - szólóban is egészen kiváló kvalitásokkal, az ötödik oktávban is tökéletes hanggal éneklő - Adam Lambert. Azért a rockzene történetének „arany lapjaira” mégis az a felállás került, melyben Freddie Mercury volt az énekes frontembere a Queennek.

Fotó: internet

            Kovács Attila
                Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő