A járványhelyzet végén, leginkább a rendezvényeket nélkülöző idei Ünnepi Könyvhét apropóján beszélgettünk Ágoston Zoltánnal, a Jelenkor folyóirat főszerkesztőjével. Szóba kerültek az elmúlt hónapok történései, a könyvhét pécsi tradíciói és a helyi irodalmi élet mostani helyzete.
Miként élte meg ön és a szerkesztőség az elmúlt pár hónapot?
A Jelenkor folyóiratra annyiban hatott ez a helyzet, hogy átmentünk home office-ba. Pár napon belül kialakult a működési rendünk, bebizonyosodott, hogy ez prímán működhet ilyen formában is. A munkaszervezés miatt néha találkoztunk egymással a szerkesztő kollégáimmal, például amikor az aktuális lapszám megjött a nyomdából, hiszen a lap nyomtatottan ebben az időszakban is megjelent. Ezt azért is említem, mert néhány laptársunk viszont csak PDF formátumban készült ezekben az időkben. Az utóbbi hónapokban főként online lehetett rendelni a lapból, némileg talán nőtt is a megrendeléseink száma. Az írók oldaláról nézve fennakadás nem volt, a kéziratok folyamatosan érkeztek. A munka egyébként ebben a pár hónapban mindent eluralt, még többet dolgoztunk, sokszor késő este is leveleztünk az aktuális ügyekről.
A járványhelyzet végén máris itt lenne az Ünnepi Könyvhét, amelynek programjai idén elmaradnak, de új kötetek így is megjelennek majd. Mit jelent az ön számára a könyvhét, milyen pécsi emlékei vannak az esemény kapcsán?
Ez mindig a magyar irodalom ünnepe volt, már az 1920-as évektől. Érdekes visszanézni, hogy az egyes korszakokban milyen könyvek jelentek meg évenként, ez jó korlenyomat. Számomra a könyvhét első mozzanata az volt, amikor 9 éves koromban, 1975-ben édesanyám Szekszárdon dedikáltatta nekem és testvéremnek Baka Isvánnal a Magdolna-zápor című kötetét. Az eseményen egyébként nem voltam ott, legalábbis nem emlékszem, de édesanyám, aki magyartanár volt, ilyen formában is már korán bebiztosította, hogy az irodalom meghatározó legyen az életemben. A pécsi könyvheteknek mindig nagy hagyománya volt, ezt korábbi visszaemlékezésekből, fotókból is tudjuk, például jól ismert kép Weöres Sándor és Károlyi Amy kettőse a mai Ferencesek utcáján.
Én 1992 óta vagyok a Jelenkornál, akkor már a Művészetek Házával összedolgoztunk a szervezésben, az író-olvasó találkozók az épületben zajlottak, Molnár G. Judit vezette ekkor az intézményt. 1995-ben például Mészöly Miklós itt volt a Hamisregény című kötetével és Csuhai István beszélgetett vele erről. Arra is pontosan emlékszem, hogy Mészöly egy fantasztikus történetet mesélt el a Szerecsen patika előtt állva a második világháború végéről, amikor ő katonaszökevényként itt Pécsen bujkált. Mindez úgy zajlott, mint egy filmben, megrendezetten: én Mészöllyel a Széchenyi tér felől jöttem az akkori Móricz Zsigmond könyvesboltból, a Jókai tér irányából megjelent Márton László író, az Apáca utca felől pedig Tüskés Tibor, a Jelenkor egykori főszerkesztője, akit nagyrészt épp Mészöly Ablakmosó című drámájának közlése miatt távolítottak el az állásából 1964-ben. Olyan volt, mint egy görög drámában, ahogy a három író szinte egymásba botlott.
Aztán a későbbiekben már sokszor kérdezőként voltam jelen a kötetbemutatókon, 2003-ban például a megyei könyvtárban, az Apáca utcában az azóta sajnálatosan elhunyt Borbély Szilárddal, illetve Márton Lászlóval és Vörös Istvánnal beszélgettünk, iszonyatos hőségben egyébként. 2001-től a Pécsi Országos Színházi Találkozóval mindig össze kellett illeszteni a két programsorozatot. Ebben az időszakban az Alexandra Kiadó felfelé ívelt, a Széchenyi téren nagyszínpadot tartott fenn, a kiadók standjai közrefogták a teret. Rengeteg ember jött el ezekben az években, itt volt velünk többször Konrád György, aztán Garaczi László, Kukorelly Endre, Darvasi László, Grecsó Krisztián és mások, így a már szintén nem élő Békés Pál. Az Európa Kulturális Fővárosa projekt 2011-es levezető évében még az akkori megyei-városi könyvtár próbálkozott egy könyvudvarral a Tudásközpontnál, de a következő évekről már kevesebb az emlékem.
A folyóirattal még párszor POSZT OFF programokat szerveztünk, amelyeken vendégünk volt Esterházy Péter, majd egy másik évben Parti Nagy Lajos. Az utóbbi években sajnos az intézmények együttműködése hiányzik. Talán épp a Jelenkor és a Csorba Győző Könyvtár közös munkájával lehetne újra megemelni az egész esemény rangját. Az látható, hogy az elmúlt években például Szegeden és Debrecenben a város önképét meghatározta a könyvheti programsorozat. Muszáj lenne összehangolni és újralapozni az egész szervezését, ez kiemelt feladat lehet a kultúra városában.
Látszik tehát, hogy a könyvhét hagyománya meghatározó a városban, a pécsi szerzők is mindig azok voltak. Miként látja a helyi irodalmi élet mostani helyzetét?
Az egyik oldalról nézve azt mondhatom, hogy a Jelenkor már több, mint 60 éve a pécsi irodalom alapvető műhelye, amely mindig küszködve ugyan, de működik. Eközben az online oldalunk kedveltsége folyamatosan növekedik. Itt külön Pécs rovatunk van, ahol erőteljesebben tudunk a pécsi kultúrára koncentrálni. Az írókat tekintve azt gondolom, Budapest után Pécs ma is a legerősebb műhely. A folyóiratával, az egyéni alkotókkal, a szépírókkal, az értekezőkkel. Bertók Lászlótól a derékhadon át a fiatalokig ez komoly spektrum. A Kronosz és a Pro Pannónia Kiadók itt működnek, a Jelenkor folyóiratból kinőtt Jelenkor Kiadó viszont már Budapestre került, ez veszteség.
Az ön által meghatározónak is jellemzett pécsi irodalmi élet ismertségét erősítenék azzal a projekttel, amelyet éppen el tudtak indítani az év elején, de a járvány közbeszólt. Mi is volt ez, mi volt az indíttatás?
Az Emberség Erejével Alapítvány pályázatán elnyert projektünk egyik része elindult, ez a kortárs irodalom népszerűsítéséről szól. Januárban vendégünk volt Parti Nagy Lajos, aki teltház előtt mutatta be nemrég megjelent Félszép című kötetét, illetve szintén itt volt már a most elsőkötetes Harag Anita is. A projekt második része talán szeptemberben kezdődhet, ami pécsi középiskolákban szervezett rendhagyó irodalomórákat takar. A diákoknak a múlt és a jelen pécsi irodalmát igyekszünk részletesen bemutatni, hogy erősítsük a kulturális kötődést a városhoz. Fontos tudniuk, hogy miként alkotott itt Janus Pannonius vagy épp Csorba Győző, illetve azt, hogy miként dolgoznak a mostani kortárs szerzők. Utóbbiak közül reményeim szerint többek között Fekete Richárd, Horváth Viktor, Méhes Károly, Keresztesi József és mások is eljönnek majd órákat tartani -- a saját munkásságukról. A Pécshez kötődő már elhunyt szerzőkről, például Makay Idáról, Pákolitz Istvánról, Csorba Győzőről, Weöres Sándorról pedig a Jelenkor munkatársaival tartunk majd előadásokat.
Térjünk még kicsit vissza júniushoz, hiszen a napokban jelenik meg a Jelenkor aktuális száma. Mit emelne ki ebből?
Ez a mostani egy sajátos lapszám, hiszen 2001-től mindig színházi számokat állítunk össze a POSZT miatt. Az idén nincs találkozó a városban és a színházi évad is csonka lett. Korábban minden júniusi számban megjelent egy évadösszegző, ezt most Sándor L. István írta meg azon előadások kapcsán, amelyeket a POSZT darabok válogatását elősegítendő megnézett itthon és a határon túl. Csáki Judit pedig friss magyar darabokat közreadó kötetekről írt kritikát. Ide kapcsolódik az általam írt tanulmány is, amely azt taglalja, hogy milyen botrány kerekedett abból, amikor 1963-ban a Jelenkor lehozta Mészöly Miklós Ablakmosó című drámáját, amely arról szól, hogy a hatalom miként tör be az emberek privát szférájába. Ez egy konferencia anyagába tartozik, amelynek "Mészöly és a színház" a címe, és ezen túl Radnóti Zsuzsa, P. Müller Péter, Szolláth Dávid, valamint Darida Veronika írásait tartalmazza. Az aktuális lapból megemlíteném még Darvasi László abszurd drámáját és Oravecz Imre kisprózáit, amelyek az öregedés, a hanyatlás, az életből való kilépés kérdéseit dolgozzák fel kendőzetlenül.
Mit olvasott az utóbbi időszakban és milyen köteteket ajánlana az olvasóknak a nyárra?
Tolnai Ottó Szeméremékszerek című regényének második részéből már jelent meg egy részlet a májusi lapszámunkban, a leendő kötetet ennek és az első könyv alapján erősen ajánlom, bár a tervezett júniusnál a járványhelyzet miatt később jelenik majd meg. Nagyon várom Tompa Andrea és Spiró György most megjelenő kötetei mellett két pécsi szerző, Kiss Tibor Noé és Milbacher Róbert új könyveit is, illetve kíváncsi vagyok még Molnár Gál Péter memoárjára, amelyről még csak kritikákat olvastam. A folyamatos munkák miatt a karantén ideje alatt nem igazán tudtam nagyobb terjedelmű könyvekbe belemélyedni, ahogy reméltem. Kisebbeket olvastam, mint például Bodor Ádám Sehol című novelláskötetét, Nádas Péter A szabadság tréningjei című könyvét vagy Ivo Andric Omér pasa című regényét, illetve újabban Meliorisz Béla új, nagyon erős verseskötetét, a Vagyunk örökkét. Most olvasom Boschwitz Az utazó című művét, ami a személyes tapasztalatok alapján számol be arról, hogyan haladt előre a zsidók jogtól és tulajdontól való megfosztása a náci rezsimben Németországban. Egyik nap váratlanul elolvastam Bergman Fanny és Alexanderét, ami brutálisan erős filmélményem, többször láttam. Valamiért jóval több filmet is néztem, mint egyébként, köztük régen látottakat, mint Szabó István Redl ezredese, Huszárik Csontváryja vagy András Ferenc zseniális látlelete a Kádár-kori életről, a Veri az ördög a feleségét.
(Az interjúban használt kép forrása: szabadpecs.hu)
Szeifer Csaba
(A Csorba Győző Könyvtár az idei könyvhetet (június 4-8.) rendhagyó módon, online ünnepli pécsi szerzőkkel készített interjúkkal. Az esemény ide kattintva érhető el.)
