Mostani ajánlónkban egy olyan igazi zenei csemegét ajánlunk tisztelt Olvasóink figyelmébe, melyet egy kiváló ifjú magyar zenetörténésztől, Fazekas Gergelytől kapott ajándékba a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtára. A 2014-ben a Warner Classics sorozatban CD-n kiadott, a His Master's Voice-nál 1965-ben megjelentetett, Sir Edward Elgar (1857-1934), utóromantikus angol zeneszerző műveit tartalmazó lemezen két örökzöld slágert és egy ritkaságot hallhatunk az idén épp 50 éve, azaz fél évszázada elhunyt világhírű, legendás, olasz–francia szülők gyermekeként Londonban született brit karmester, Sir John Barbirolli vezényletével. A lemez azonban rajta kívül még két brit világsztár szólista miatt is nagyon nagy érdeklődésre tarthat számot. Az egyik a 20. század legnagyobb gordonkaművésznője, az idén épp 75 éve született Jacqueline du Pré (1945-1987), a másik az idén 87 éves angol mezzoszoprán, Janet Baker.
De haladjunk sorban! A lemez nyitódarabja Elgar egyik legnépszerűbb műve, az 1901-ben komponált Cockaigne (in London Town) című koncertnyitány, mely címében egy középkori képre utal, mely a béke és szabadság birodalmát ábrázolja. Elgar koncertnyitánya a Viktória királynő 1901-ben bekövetkezett halálát követő, fia, Edward uralkodásának évtizedére vizionálja, ahogy az alcím is utal rá, London városának világába ezt az idilli állapotot és birodalmat. A zene pedig London nagyságát és sokszínű, mozgalmas életét ábrázolja. A zene gazdagsága és pompája akár Wagner Mesterdalnok-nyitányát, vagy egy Mahler szimfónia, mondjuk a Titán alcímű 1. szimfónia második tételét is elénk idézheti, főleg a Philharmonia zenekar muzsikusainak, Barborilli által jól kiemelt, nagyszerű előadásában.
A lemez kétségtelenül legnagyobb szenzációja, Elgar e-moll gordonkaversenye, melynek a világon valaha lemezre vett legjobb előadását hallhatjuk a 75 éve született Jacqueline du Prés és a Sir John Barbirolli vezényelte Londoni Szimfonikusok 1965-ös felvételéről.
Érdekességként feltétlen érdemes elmondani, hogy a kiváló angol karmester maga is csellista volt, sőt e minőségében, mint a londoni zenekar 20 éves muzsikusa maga is részt vett a mű ősbemutatóján, mely azonban a nem elégséges próbaidő, illetve a koncert többi műsorszámát vezénylő Albert Coates-nak a szerző által vezényelt versenyműhöz való rossz hozzáállása miatt is katasztrofálisra sikeredett.
Nem csoda így, hogy az amúgy is súlyosan drámai és ugyanakkor szemlélődően magába forduló mű, mely a szerző által közvetlen közelről hallott első világháború csatáinak konkrét és „áttételes” visszhangja is egyben, csak mintegy négy évtized után nyerte el méltó helyét a csellóirodalomban. Nem utolsó sorban a 20 éves Jacqueline du Pré, és a nála csaknem fél évszázaddal idősebb, Sir John Barbirolli fantasztikus és egymást jól kiegészítő generációs egymásra találásának köszönhetően.
A csodagyerek du Pré, - aki már 10 évesen nemzetközi versenyt nyert, és a világ legnagyobb csellistáinál, a spanyol Pablo Casalsnál, a francia Paul Torteliernél és az orosz Msztyiszlav Rosztropovicsnál tökéletesítette tudását –, olyan hihetetlen érzékenységgel játszotta Elgar muzsikáját, hogy a hangszerén talán legnagyobbnak tartott orosz mester is úgy nyilatkozott, hogy „Tanítványom Jacqueline du Pré sokkal jobban játssza mint én”.
Ami ezt az itt felhangzó előadást illeti, érdekes, hogy még a du Prével 1967-ben házasságot kötő argentin-izraeli zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim vezényelte felvételek sem érik el a Barbirolli által vezényelt előadás színvonalát, melyet minden idők legszebbjének tartanak!
Említsük meg, hogy ennek a nagyszerű muzsikusnak életéről Zseni a családban címmel könyv, és 1998-ban film is készült, idén pedig egy balett és egy opera is. A nagy érdeklődést az is érthetővé teszi, hogy ez a csodálatos művész végzetes betegsége, a szklerózis multiplex miatt élete utolsó bő évtizedét már „zene nélkül” töltötte, hiszen ujjai már érzéketlenné váltak szeretett hangszere húrjai és vonója iránt. Így nem véletlen, hogy két leggyakrabban használt hangszerét két világhírű amerikai kollégájának adományozta: a Davidov-Stradivariust Yo-Yo Mának egy másikat pedig az idén elhunyt Lynn Harrellnek. Utóbbi, ma már „Ex-du Pré–Harrell–Stradivariusnak” nevezett hangszert kapta meg világhírű csellóművészünk, Várdai István, aki így e jeles hagyomány folytatójának mondhatja magát.
A Barbirolli vezényelte Elgar CD igazi ritkasága – legalábbis a nem szakmabeli nagyközönség előtt – az 1899-es Sea Pictures (Tengeri képek) című, öt költő, közte a zeneszerző felesége által a tengerhez kötődő tematikájú versére komponált dalciklusa. (Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy mennyire szeretik az angol zeneszerzők a tengert, az Elgarnál 15 évvel fiatalabb Vaughan-Williams is „A tenger szimfóniája” (Sea Symphony) címmel látta el csaknem 70 perces, kórusos-énekszólistás szimfóniáját.) A mű hangvételének szolid, pasztelles, finom, szinte impresszionista színeivel egy tökéletes előadót kíván, s erre a 20. század második felének legnagyobb brit mezzoszopránja, Janet Baker a legtökéletesebb választás volt annak idején John Barbirollitól.
Az 1933-ban született, idén 87 éves opera-, koncert- és dalénekes, Janet Baker ugyanis pályafutásának a 60-as évek elejétől a 80-asokig terjedő bő három évtizede alatt, épp hangjának szuper érzékenységével és emellett is kiegyenlített dinamikájával volt nagyszerű előadója a 20. századi muzsikának is. Nem véletlen, hogy Gustav Mahler Gyermekgyászdalok című dalciklusa mellett épp Elgar Tengeri képeit is vele tartják az egyik legkiválóbbnak. Érdemes a dalok beszédes címeit is leírnunk, melyek a költői programok mellett a mű építkezését is jól mutatják:
1.”Sea Slumber Song” (Tengeri altatódal) Roden Noel verse
2.”In Haven (Capri)” (A menedékházban. Capri) Caroline Alice Elgar verse
3.”Sabbath Morning Song at Sea” (Szombat reggel a tengeren) Elisabeth Barrett Browning verse
4.”Where Corals Lie” (Ahol a korallok fekszenek) Richard Garnett verse
5.”The Swimmer” (Az úszó) Adam Lindsay Gordon verse
Hosszas töprengés után úgy döntöttem, hogy tisztelt Olvasóinknak akkor járhatok leginkább kedvébe, ha egy olyan felvételt ajánlok e dalciklusról meghallgatásra-tekintésre, mely ugyan nem tartalmazza az összes dalt, csak hármat, de annál több különleges fényképet is Janet Bakerről, Elgarról, John Barbirolliról, s nem mellesleg a ClassicPerformances2 tette fel a Youtube-ra, akiket 154 ezer feliratkozó követ, ami azért nem túl gyakori a komolyzene kedvelői között.
Fotók: internet
Kovács Attila
Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő