Az 1935. december 6-án a Somogy megyei Vésén született és 1965-től haláláig Pécsett élt Bertók Lászlóról, mint saját szülői generációm – édesapám egy évvel volt idősebb, édesanyám pedig eggyel fiatalabb nála – jeles költőjéről először a Dunántúli Naplóban olvastam, mégpedig többnyire saját verseit. Aztán középiskolás korom utolsó éve előtt, 1973-ban megjelent Csokonairól szóló, prózai életrajzi írásáról szereztem tudomást, melyet négy évvel később követett a Vörösmartyéról szóló, azután pedig postásként találkoztam Vele, mint a Jelenkor című folyóirat szerkesztőségi tagjával, majd főmunkatársával.
   A Pécsi Rádióhoz kerülve – hivatalosan a Magyar Rádió Pécsi Körzeti és Nemzeti Szerkesztősége – még „prózai szerkesztőként” ért az a megtiszteltetés, hogy amikor 1989-ben elnyerte „az év legszebb magyar verséért” akkor Neki ítélt Robert Graves-díjat, interjút készíthettem Vele, és ennek végén az ő előadásában rögzítettem is a verset, mely szépsége mellett valahogy tökéletes és költői, képszerű megfogalmazása a rendszerváltást közvetlen megelőző időszak hazai társadalmi közérzetének is.

Furkálja a semmit a szó

Mint a giliszták a talajt
furkálja a semmit a szó
ami egyik percben bazalt
a másikban fölszántható
s hogy ilyen közel a való
mindenki a tilosba hajt
villog a sok kis autó
eszi a kukacot a sajt
s mert a végtelen összetart
ez a lyuk is folytatható
érik bennünk az öntudat
Odüsszeuszban a faló
de aki győzhetne csaló
aki veszít vihart arat.

   Ettől a találkozástól fogva – melyen óvónő feleségével, Vágner Erzsébettel is megismerkedhettem – egyre gyakrabban találkoztam Bertók Lászlóval, már, mint az irodalom és színház iránt is érdeklődő zenei szerkesztő, s ezeket erősítette fel a költő a Szélkiáltó együttessel kialakult kapcsolata is, mely az együttes gyermeklemezére Rozs Tamás megzenésítésével felkerült, Dinnye Döme című dallal kezdődött.

   Számomra az egyik leghatásosabb Bertók László-vers, a Fenyvesi Béla zeneszerző által feldolgozott „Platón benéz az ablakon” című Szélkiáltó-megzenésítés, melyet a legtöbbször szerkesztettem be a Pécsi Rádió adásaiba, de az országosakba is javasoltam fővárosi kollégáimnak. Amikor ez az 1980-as évek elején írt vers rákerült a Szélkiáltó „Búval, vigalommal” című, 1998-as CD-jére, annak bemutató koncertjén beszélgettem a költővel, az együttessel való kapcsolatáról, s a legtöbb versét megzenésítő Fenyvesi Bélával, aki arról is szólt, hogy a versek gondolatisága miatt mennyire nem egyszerű a Bertók-versek zenei átültetése. Legyünk most ennek szem- és fültanúi, azaz előbb lássuk a verset írott formában, majd pedig halljuk a Szélkiáltó előadásában a „Platón benéz az ablakon” megzenésítését. Szerény javaslatom a vers és a dal szimultán olvasása és hallgatása. Annyit azért megjegyeznék, hogy nagyon nagy boldogság számomra, hogy épp ez a vers lett a Bertók László 1954–2005 közötti válogatott kötetének is a címadó verse.

Platón benéz az ablakon

A visszavert fény évszaka,
Platón benéz az ablakon,
kezében ásó és kapa,
csodálkozik, hogy itt lakom.

Mondanám, hogy rögtön megyek,
lehetnék még jó asztalos,
de megbénít a döbbenet,
silány tükörré foncsoroz.

Mondanám, hogy nem én vagyok,
bűnössé tett a félelem,
hátam mögött a lét dadog,
előttem a történelem.

Mondanám, hogy nincsen remény,
hogy maholnap ötven leszek,
s ami árnyékból költemény,
a valóságban egyszeregy.

Mondanám, hogy akkor mi van,
miért jobb, aki boldogabb,
s ha a varázs anyagtalan,
mire emlékszik az anyag?

Mondanám, hogy egyébiránt,
hogy vártam már, hogy jónapot,
de minden sorvég rímbe ránt,
csak hazudnék, csak hallgatok.

Bertók Lászlóval 2004-ben készítettem egy olyan, addigi életútjához kapcsolódó portrét, mely kortörténeti dokumentumokat is tartalmazó jellege miatt is helyett kaphatott a Magyar Rádió elnöke, Kondor Katalin Kossuth Rádióbeli Névjegy című portré-sorozatában. Amikor Bertók László néhány nap múlva Kossuth-díjat kapott, azzal szabadkoztam elnök-asszony előtt, hogy „nem én intéztem el”. Magában a portrébeszélgetésben azonban sok különleges történetet megosztott velem Bertók László, például azt, hogy 1955-ben néhány verséért „államrend elleni izgatás” vádjával letartóztatták, s nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték, s ezt a Priusz című kötetében írta meg. Az egyik versben például az akkor a hatalomba ismét visszakerült – teljesen kopasz – Rákosi Mátyásra utalva írta le, hogy „tekeredjen kígyó kopasz nyaka köré”, ami a mindössze 20 éves költőtől elég merész tettnek számított. Bertók elmondta, hogy szabadulása után még egy évtizeddel is, bárhol is járt, gyanakodva nézett körül, vajon nem figyelik-e a rendőrség emberei, vagy besúgók, ügynökök.
    Bertók László 1965-ös Pécsre kerülésében döntő szerepet játszott Csorba Győző hívása, melyet úgy fogalmazott meg, a pécsi irodalmi élet elismert vezetője, hogy: „El kell döntened, hogy a Mári néni és a János bácsi költője akarsz-e lenni, vagy ennél több. Ha igen, itt a helyed.”

Bertók Lászlóból így lett Pécsett könyvtáros a Tanárképző Főiskolán, 1977-től a Városi Könyvtár igazgatója, ezzel párhuzamosan pedig a Jelenkor folyóirat tagja, majd főmunkatársa.
    De Bertók László e portré keretében beszélt a családját is érintő történelmi időkről, s ezek versbeli dokumentumai közül néhányat pedig beválogattam az összeállításba a Pécsi Rádió archívumából, a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek előadásában.
    Később, 2013-tól, amikor a Csorba Győző Könyvtár munkatársa és zenei szakreferense lettem, többször is találkoztam Vele könyvtári rendezvényeken, melyek közül a legkiemelkedőbb az volt, amikor könyvtárunk névadója, Csorba Győző (1916-1995) születésének centenáriumán, 2016-ban megrendezett konferencián ő tartotta a nyitó előadást, magam pedig a zárót, „Csorba Győző és Pécs zenéje” címmel. Miután ebben Pintér László nyugalmazott könyvtárigazgató, nem mellesleg Csorba Győző veje által rendelkezésemre bocsájtott dokumentumok és Kodály Zoltánt köszöntő két versének elemzése és más Csorba-megzenésítések, így a Szélkiáltóié is helyet kaptak, a konferencia végén odajött hozzám Bertók László és ezzel a dicsérettel felérő mondattal ajándékozott meg. „Te, én nem is tudtam, hogy Csorba ennyire szerette a zenét!”
    Kedves Laci! Engedd meg, hogy én most Tőled, aki Csorbához hasonlóan szintén nagyon szerette a zenét, azzal a versmegzenésítéssel búcsúzzak, melyről Te Magad mondtad azt, hogy számodra ez a Fenyvesi Béla által komponált Szélkiáltó-dal a leghitelesebb forrása e versnek.
    Isten Veled Laci, ezzel az általad megálmodott Boldogság-dallal!

Fotó: internet                           

Kovács Attila
                Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő