A dokumentum adatai a könyvtári katalógusban
Mostani ajánlónkban, akárcsak a Hilliard Ensemble Introitus CD-je esetében egy igazi hangtechnikai és előadásbeli csemegét mutathatok be a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtára minden Kedves és Tisztelt Olvasójának, - s ez alkalommal is Tímár István úr ajándékát -, amikor a Philips cég HighTech sorozatának „HIGHTECH ORGEL” (Az Orgona Csúcs-technológiája) című CD-jét ajánlhatom minden zenebarátnak. A korábbi, a zenekar, a gitár, a barokk és a zongora sorozat után - melyből ez utóbbiban örömmel fedeztem fel az előadók között a mi Kocsis Zoltánunk nevét is - ezúttal az orgonamuzsika aranykorainak, a barokk és a francia romantika legnagyobb mestereinek legnépszerűbb örökzöldjeibe nyerhetünk „hangzó betekintést” két kiváló amerikai orgonaművész, Daniel Chorzempa és John Longhurst előadásában, a világ különböző tájainak kiváló orgonáin 1981-1989 között készült felvételeivel.
A lemez – a Cesar Franck John Longhurst játszotta Hősi darabján kívül - szinte minden zeneművét előadó Daniel Chorzempa, amerikai orgonista, zongorista, zeneszerző és építészmérnök 1944-ben született a Minnesota állambeli Minneapolisban. Már 4 évesen zongorázni tanult, 7 évesen hegedült, 12 éves korától orgonált, ezt követően pedig csembalózni tanult és tovább képezte magát zongoraművészként és fortepiano játékosként is. Zenetörténészi és karmesteri diplomát is szerzett, s tagja volt a Kölni Zeneművészeti Főiskola Elektronikus Zenei Stúdiójának is. Pályáját a1960-as évek végén és a 70-es első felében, mint zongorista kezdte, s Európa-szerte nagy sikereket aratott, akárcsak kompozícióival. Daniel Chorzempa muzsikusi tevékenységében mégis elsősorban, mint orgonista a leginkább jegyzett, és fentebb vázolt sokoldalúságának köszönhetően az orgonamuzsika valamennyi korszakának kiváló előadója, melyből külön is kiemelkedik zseniális Bach játéka. Ez utóbbi elismeréseként elnyerte a Lipcsei Bach-díjat is, s jelenleg is a Lipcsei Új Bach Társaság igazgatósági tagja.
Nem véletlen tehát, hogy a lemez egy három örökzöldből álló Johann Sebastian Bach-blokkal indul, melyben az első szám minden idők első számú orgonamű slágere, a d-moll toccata és fúga, melyet Chorzempa olyan túlzásoktól mentesen is grandiózus előadásban szólaltat meg, mely minden orgonistának példaként szolgálhat. Az 1982 áprilisában, a hollandiai Kampenben található Bovenkerk gótikus templom csaknem fél évezredes (!) múltra visszatekintő - többször felújított - ragyogó orgonáján előadott d-moll toccata és fúga után a korálelőjátékok közül a „Wachet auf , ruft uns die Stimme” (Ébredj, a Hang hív Minket) kezdetűt, és a Vivaldi nyomán írott BWV 594-es számú C-dúr versenymű első tételét a svájci Arlesheim katedrálisának Silbermann orgonáján hallhatjuk, megmutatva a hangszernek mind a kedélyes, lírai, mind a hősiesebb karakterekben való színgazdagságát is.
A ragyogóan megszerkesztett orgonalemez következő két felvétele a New York-i West Pointon található, az amerikai hadsereg szolgálatában álló protestáns Cadet’s Chapel (Kadétok kápolnája) orgonáján készült, s rajta Daniel Chorzempa a francia romantika két, egymással tanítvány és mester kapcsolatában álló orgonista-zeneszerzőjének egy-egy darabját adja elő. Elsőként a „mozarti élethosszt” megért Léon Boëllmann (1862-1897) orgonista körökben jól ismert, 1895-ben komponált, négy tételes Gótikus szvitjét halljuk, melynek nemcsak saroktételeinek - Bevezetés és korál, illetve a Toccata - grandiózus pompáját élvezhetjük, de a „Gótikus menüett” kecses báját és az „Ima a Notre Dame-ban” elmélyült bensőségességét is, melynek pianissimóit csak nagyon ritkán lehet ilyen tökéletesen hallani és átélni. Ezután következik Boëllmann mestere, Eugéne Gigout (1844-1925) Grand choeur dialogué (Nagy kóruspárbeszéd) című, ritkán hallható, de nagyszerű műve, mely - amint címéből is sejthető -, az orgona regiszterei közötti párbeszédre nyújt remek lehetőséget.
A romantikus francia orgonamuzsika egyik legismertebb kompozíciója, a belga-francia Cesar Franck (1822-1890) 1878-ban írott Hősi darabja (Piéce héroique) az 1940-ben született John Longhurst előadásában szólal meg, aki 1977 és 2007 között, pontosan 30 éven át volt a Utah állambeli Salt Lake City Mormon Tabernacle (Mormon Imaház) Kórusának orgonistája. Így nemcsak orgonajátékának, de a hangszer ragyogó kvalitásainak és a vele való összhangnak is kitűnő példája a Franck-mű előadása.
A lemez hátralévő részében újra Daniel Chorzempa játszik orgonán, mégpedig a Toulouse-i Saint-Semin Bazilika hangszerén két 1988-ban felvett Vierne művet, és 1981-ből Widor népszerű 5. orgonaszimfóniájának Toccatáját. Ami ezúttal is a lemez szerkesztését dicséri, hogy ismét csak tanítvány és mester kapcsolatról beszélhetünk, mégpedig ebben a sorrendben. A szinte teljesen vakon született Louis Vierne (1870-1937) - aki egy kiváló szemész orvosnak köszönhetően részben visszanyerte látását - már két évesen rendkívüli zenei tehetséget mutatott fel, mely a későbbiekben olyan szépen fejlődött, hogy 16 évesen már Cesar Franck fedezte fel rendkívüli tehetségét. Melyet aztán Charles-Marie Widornál csiszolt olyan tökélyre, hogy tanára saját templomában is orgonista társává, majd a párizsi konzervatóriumban tanár kollégájává fogadta. Vierne azzal is kifejezte tiszteletét mestere iránt, hogy a tíz orgonaszimfóniát komponáló Widor nyomában haladva maga is alkotott e műfajban hat szimfóniát. Ezek közül természetesen épp a leghíresebbet, az 1899-es Első orgonaszimfónia Finálé tételét játszotta el Daniel Chorzempa nagyszerű, szinte teljes szimfonikus zenekart megidéző hangszínpompában, majd ezután az 1926-ban keletkezett Fantáziadarabok ciklus népszerű kompozícióját, a Big Ben dallamát is megidéző Westminsteri harangjátékot adta elő, mégpedig remek karaktergazdagsággal.
A lemez záródarabja előtt - bár ez csak részben igaz, hiszen ennek elhangzása után egy nem túl terjedelmes hangtechnikai ritkaság, egy tesztszignál sorozat került rögzítésre -, feltétlen szólni kell arról a világhírű francia orgonaépítő mesterről, akinek ez a varázslatos szimfonikus zenekari orgonahangzás legnagyobb részt köszönhető. Aristide Cavallé-Coll (1811-1899) műhelyében Párizs leghíresebb templomainak orgonái készültek el, így például a Widor által is leggyakrabban „használt”, Saint-Sulpice-templomé, de kétszer is az ő cégét bízták meg a Notre Dame orgonájának felújításával. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy sok apróbb újítással érte el azt a dúsabb és ugyanakkor melegebb, fényesebb orgonahangzást Cavallé-Coll, melyet „francia romantikus stílusként” ismernek azóta is világszerte, s nem utolsó sorban ennek személyesen megtapasztalt eredményeire építve alapította meg később világhírűvé lett pécsi orgonaépítő műhelyét Angster József (1834-1918) is.
A Lyonban született, apai ágon részben magyar származású, élete nagy részét Párizsban töltő, 93 éves korában bekövetkezett halála előtt is még aktív orgonaművész, zeneszerző, Charles-Marie Widor (1844-1937) a romantikus francia orgonamuzsika egyik legnagyobb alakja Cesar Franck után. S akár azt is szimbolikusnak tekinthetjük, hogy a konzervatóriumban is ő lett Franck utódja az orgonatanszéken, s amint már említettük Widor pedig - a később vele azonos évben elhunyt - tanítványát, Louis Vierne-t vette maga mellé, akivel kialakították a jövő nagy orgonista zeneszerző generációját, melynek tagjai között van Marcel Dupré, Charles Tournemire, Darius Milhaud, Edgard Varèse és Albert Schweitzer. Widor orgonista és komponista munkáját is rendkívüli módon segítette Cavallé-Coll orgona-építő műhelyének hangszermegújító tevékenysége, hiszen ezeknek köszönhetően mert a „hangszerek királya” - vagy más megfogalmazásban „királynője” - számára olyan műveket komponálni, melyek célja a szimfonikus zenekari hangzás tökéletes visszaadása. Ezért is nevezte ezeket a szimfonikus zenekari műforma legnagyobb remekeihez igazodva orgonaszimfóniáknak, melyekből 1872 és 1900 között tízet alkotott. Köztük a legnépszerűbb az 1878-ban komponált Ötödik, melynek 5. Toccata tétele, a Bach-kutatóként is elismert Widor „visszacsatolása” a bachi gyökerekhez, de olyan zseniális, friss hangvétellel - még, ha maga kifejezetten nem is szerette ahhoz a túl gyors tempó választását -, hogy elérte azt is, hogy orgonista utódai is bátran nyúltak e régi barokk műfajhoz. Daniel Chorzempa hangszerválasztása is maximálisan illik Widor Toccatájához, hiszen a művet a Cavallé-Coll által épített Toulouse-i Saint-Semin Bazilika orgonáján vette fel 1981-ben, s ez került rá a „HIGHTECH ORGEL” (Az Orgona Csúcs-technológiája) CD-re.
Fotó: internet
Kovács Attila
Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő