Ezt a különleges CD-t Timár István ajándékozta a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárának, melyet ezúttal is nagyon köszönünk! A dokumentum adatai katalógusunkban:
Mi van, mi szebb lehet, mint ilyen szomorkás bezártságban hallgatni a későközépkori és reneszánsz mesterek ma már csodálatosan egységesnek és egybeolvadónak tűnő muzsikáját? Főleg, ha azt egy olyan kiváló, 1974 és 2014 között működött angol énekegyüttes adja elő, mint a Hilliard Ensemble, mely az Erzsébet-kori miniatűr festészet jeles alakjától, Nicolas Hilliardtól kölcsönözte nevét. S a szinte mindig változatlan, David James kontratenor, Roger Covey-Crump és Steven Harrold tenor, valamint Gordon Jones bariton alkotta, négytagú felállásban működött Hilliard Énekegyüttes szinte minden lemezének vokális hangzását, hihetetlenül kidolgozott tisztaság és részletszépségekben gazdag finomság jellemzi, akárcsak névadójuk ecsetvonásait.
De ha egy másik, zenei példát véve, a náluk hat évvel korábban alakult, s ma már teljesen más felállásban működő, hattagú King’s Singerséhez hasonlíthatnánk azt a vokális szépséget, mely a Hilliardot jellemzi, a legnagyobb különbség az, hogy a Hilliard pályája középpontjában az úgynevezett „régi zene”, – hivatalos írásmódja szerint régizene – előadása áll. Így nem véletlen, hogy ők akár több ezer évre visszamenő repertoárral rendelkeznek, melyből most elsőként a későközépkori és korai reneszánsz muzsika egyik legnagyobb mesterének, a több mint negyven évig a francia udvari szolgálatban állott, németalföldi Johannes Ockeghem (1410-1497) Requiemnek, azaz gyászmisének, a lemeznek címet adó bevezetőjét, azaz Introitusát halljuk.
Bár az Introitus hivatalosan 1994-ben jelent meg, és a korábbi időszak, főleg az 1980-as évek „terméséből” válogatott, így az Ockeghem Rekviem részlete 1985-ből való, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Hilliard a kortárs zene irányában is nyitott. Így például zeneszerzőversenyt is írtak ki kortárs komponistáknak, akik közül néhánynak alkotását rendszeresen énekelték, akárcsak a King’s Singers például Szőllősy Andrásét, a Hilliard Ensemble a kortárs észt komponista, Arvo Pärt (1935-) műveit vette repertoárjára. A legnagyobb, hatalmas világsikert pedig a kiváló norvég dzsessz szaxofonossal, Jan Garbarekkel közösen készített, 1994-es Officium című lemezzel aratták, mely a milliós példányszámot is meghaladta a meditatív dzsesszel, és a hozzá hasonlóan elmélyült, lírai hangvételű kórusmuzsikával, mellyel a világot bejárva, a Pécsi Bazilikában is felléptek.
Visszatérve az Introitus című válogatás-CD-re, abban a kora-reneszánszkori szerzők kórusmuzsikájának reprezentatív keresztmetszetét nyújtja át nekünk a Hilliard Énekegyüttes, mely az Ockeghem-tanítvány, Josquin Desprez (1455-1521) Ave Mariájával nyitja a lemezt, s még két művel reprezentálja a kor egyik legnagyobb mesterének művészetét. Ockeghem már említett rekviemje után a németalföldi zene egyik kiválósága, Guillome Dufay ragyogó izoritmikus motettáját hallhatjuk, majd két, nálunk kevéssé ismert szerző – Pierre de la Rue és Leonel Power – után a későközépkori angol mester, John Dunstable Veni Snacte Spiritusát és Veni Creator Spiritusát hallhatjuk. Ezután egy kis pihenő következik a lemezen, a vak spanyol reneszánsz orgonista-zeneszerző, Antonio de Cabezón himnuszát adja elő a világhírű spanyol karmester és gamba játékos, Jordi Savall Hesperion XX nevű zenekara, akik még egyszer, a 13. számban működnek közre. A 8. track egy igazi csemege, ugyanis egy vendégtenor, John Potter, egy gregorián éneket ad elő szólóban, az Alma redemptoris matert. Egy kisebb mű után a késő- reneszánsz egyik legnagyobb mestere, Orlande de Lassus (1532-1594) Az Olajfák hegyén című motettája szerepel, tőle egyedüliként a lemezen.
Lassus után kortársa, a kórusai révén „A zene fejedelmének” kikiáltott Giovanni Pierluigi da Palestrina (1525-1594) két különleges alkotása szerepel a Hilliard együttes Introitus CD-jén. Az Énekek éneke két szerelmes részlete, a Szép vagy kedvesem és a Megsebzett szívem, melyeknél nemcsak a témaválasztás meglepő, egy többnyire egyházi alkotások között elhelyezve e két rövid és szép kompozíció esetében, de az is, hogy itt egy remek női szoprán gazdagítja a hangzást, akinek nevét e válogatás lemez nem tünteti fel.
A következő hangszeres „pihenő” után egy Josquin chanson és egy Arcadelt madrigál folytatja ezt a kissé vidámabb „világi hangütést”, mely után a lemez egyik legkatartikusabb, drámai műve következik. Josquin Desprez a mesterét, Ockeghemet sirató Rekviemjének „Nymphes de bois” című, a google fordító által ajánlott „fa nimfa” helyett talán értelmesen Erdei nimfának fordítható tételét adják elő egészen varázslatosan, az egész lemezen zenei vezetőként jelzett Paul Hiller vezényletével. Bár a lemezt egy igen szép reneszánsz mű zárja, a portugál-spanyol Pedro de Escobartól, mégis az Ockeghemet sirató Josquin gyászmisét ajánlom meghallgatásra és tekintésre.
Fotók: internet
Kovács Attila
Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő