A dokumentum adatai a könyvtári katalógusban

Miként legutóbbi Zenei csemegék sorozatunkban olvasható ajánlónkat, úgy a mostani, idei utolsót is Fazekas Gergely zenetörténész által a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárának ajándékozott lemezei közül válogattuk, melyen a 20. század talán legnagyobb alténekesnője, Kathleen Ferrier (1912-1953) énekel Johannes Brahms és Mahler dalokat zenekari és zongorakísérettel, az angol Decca Kiadónál 1992-ben megjelentetett CD-n, mely az életműsorozat tizedik, záró darabja, annak is Németországban megjelentetett lemezfelvétele.
    Kathleen Mary Ferrier 1912. április 22-én született egy az Anglia északnyugati részén található Lancashire megye, Higher Walton nevű falucskájában, a család azonban eredetileg dél-nyugat walesi származású. Édesapja falusi iskolamester, igazgató volt, aki bár nem volt képzett zenész, lelkes tagja volt a helyi operai életnek és számos kórusnak is, édesanyja pedig kiváló alt hanggal rendelkezett, melyet az angolul máig contralto, azaz kontraalt néven említenek. Hangi adottságait tehát szüleitől, leginkább édesanyjától örökölte a kis Kathleen, akinek a zene egyben a társadalmi kitörés lehetőségét is jelentette, lévén a három gyermekes család nem volt jómódú.
    Először a zongorázás terén mutatott tehetséget a kis Ferrier lány, aki több helyi, tartományi és országos amatőr versenyen is rendkívül sikeresnek bizonyult. Átmenetileg mégis munkát kellett vállalnia a postánál, ahol telefonközpontosként dolgozott, amit házasságkötése miatt fejezett be.

1931-es zeneakadémiai vizsgáját követően csak hat év múlva, huszonöt éves korától, 1937-től kezdett komolyabban foglalkozni a hivatásos énektanulással, ezt követően azonban meredeken ívelt felfelé pályája. Közben azonban, 1935-ben férjhez ment egy Albert Wilson nevű banktisztviselőhöz, akinek vezetéknevét felvéve kezdett énekelni. Mivel azonban házassága nem bizonyult sikeresnek – férje 1940-ben bevonult katonának, 1947-ben pedig hivatalosan is elváltak – 1940-től már lánykori nevén lett Angliában, majd nemzetközileg is elismert énekesnő Kathleen Ferrier. Azt azért említsük meg, hogy 1937-ben Ferrier a Carlisle-i Fesztivál döntőjében mindkét kategóriában, zongoristaként és énekesként is első helyezést ért el.
    Korai sikerei ellenére pályáján jelentős fordulatot az hozott, amikor egy a Hallé zenekarral közös produkció alkalmával találkozott Malcolm Sargent karmesterrel, aki azt tanácsolta, hogy költözzön Londonba és beajánlotta a legjelentősebb koncert menedzsment irodának.

    Persze a Hallé zenekarhoz kapcsolódik életének egyik nagyon fontos másik barátsága, a zenekar alapító karmesterével, az idén 50 éve elhunyt Sir John Barbirollival, akinek Elgar CD-jét mutattuk be legutóbb. S érdekes módon az azon Janet Bakerrel szereplő Elgar-mű, a Sea Pictures, a Tengeri képek előadása kapcsán jöttek össze, s ez a barátság, s Kathleen Ferrier művészetének minden módon való elismertetéséért folyó szakadatlan küzdelem a művésznő haláláig, sőt azon túl is megmaradt Barbirolli pályáján.

Mendelssohn Éliás oratóriumában Ferrier együtt énekelt a 101 évig élt angol baritonnal, Roy Hendersonnal, akit ezután mint kiváló és elismert énektanárt keresett meg, s a mester és tanítvány kapcsolat már az elején olyan gyümölcsöző volt, hogy Henderson később élete végéig az énekesnő mentora maradt.

Henderson volt az, aki azt mondta Ferrier hangi adottságairól, hogy "meleg és tágas hangvétele részben a torka hátsó részén található üreg méretének köszönhető: akadálytalanul átlőhetett volna egy megfelelő méretű almát a torkának a hátsó részébe. Ez a természetes fizikai előny azonban önmagában nem volt elegendő hangja minőségének biztosításához, ez Henderson szerint "kemény munkájának, művésziségének, őszinteségének, személyiségének és mindenekelőtt karakterének köszönhető".

S akkor most halljuk ezt a csodálatos hangot Johannes Brahms (1833-1897) Négy komoly ének című dalciklusának a Biblia Prédikátorok könyvéből vett, a halálról szóló szövegű, 1896-ban, halála előtt egy évvel a szeretett barát, Clara Schumann halálakor komponált első dalában, melyben Kathleen Ferrier katartikusan énekel és John Newmark zongorázik az 1950-es felvételen.

„Az emberek sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és egyfajta lélek van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál. Bizony minden hiábavalóság! Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból lesz, és újból porrá lesz mindegyik. Ki tudja, hogy fölszáll-e az emberek lelke a magasba, és leszáll-e az állatok lelke a föld alá? Beláttam tehát, hogy nincs jobb, mint ha örül az ember a munkájának, mert ez jutott neki. Senki sem hozhatja őt vissza, hogy lássa, mi történik utána.” (Prédikátorok könyve 3.fejezet 19-22)

Kathleen Ferrier repertoárjában a népdaloktól Bach és Händel művekig, a h-moll misén, a Messiáson és a Máté passión át Gluck Orfeusz és Euridikéjének, Benjamin Britten a Glyndebourne-i fesztiválon ősbemutatóként 1946-ban előadott Lukrécia meggyalázása főszerepéig rengeteg mű szerepelt. Előadóművészete Schumann dalain, Elgar Tengeri képein, Ernest Chausson A szerelem és a tenger poémája című dalciklusán át Johannes Brahms alkotásaiig,– kiemelten is az Altrapszódiáig –, és a szinte vele az előadóművészet-történet etalonjává lett Gustav Mahler zenekari és zongorakíséretes dalaiig ívelt. Közülük pedig a Dal a Földről című, a zenetörténet legnagyobb alkotásai közé tartozó szimfóniája Kathleen Ferrier és Julius Patzak énekével, Bruno Walter vezényletével máig a mű legnagyobb előadásának számít a lemezpiacon. Bruno Walter Ferrier életútjának utolsó öt évében olyan szoros művészi kapcsolatba került a nagyszerű alténekesnővel, mely egyedülállóan harmonikus együttműködés volt pályáján.
A világhírű karmester úgy fogalmazott: „Zenei pályafutásom két legnagyobb ajándéka, hogy találkozhattam Kathleen Ferrier-vel és Gustav Mahlerrel. És pontosan ebben a sorrendben!

Ferrier pályájának felívelésében jelentős szerepet játszott három 1948–50 közötti amerikai turnéja, valamint az európai kontinensen adott koncertjei. De az is kiemelkedő pillanat volt, amikor Benjamin Britten 1949-ben kifejezetten neki írta Tavaszi szimfóniáját, melyet az Edward van Beinum vezényelte Amszterdami Concertgebouw zenekar közreműködésével adott elő, de az is fontos volt, amikor csatlakozott Peter Pears tenorista és Britten párosához egy jótékony célú gyűjtés alkalmával. Nem véletlen, hogy olyan nagy volt a népszerűsége, hogy 1953-ban, 41 éves korában, emlőrák miatt bekövetkezett halála szinte sokkolta a világ zenei életét és Nagy Britanniáét, annyira szerették Angliában, mely még az ifjú II. Erzsébetét is felülmúlta.

Visszatérve Kathleen Ferrier válogatás CD-jéhez, egy olyan mű felvételét ajánljuk most Tisztelt Olvasóink figyelmébe, mely a gyakorló kórusvezető, Brahms egyik remeke műfajában, az altszólóra, férfikarra és zenekarra 1869-ben írott Altrapszódiát, melyet Robert és Clara Schumann lányának, Julie-nek esküvőjére adott nászajándékként, a lányba akkor halálosan szerelmes Brahms. A mű ennek megfelelően alapvetően szomorkás hangulatú, csak a vége nyújt némi vigaszt. Szövege egyébként Goethe Téli utazás a Harz-hegységben című költeményének egy vadászjelenetéhez kapcsolódik, ennyiben is a rapszódia szó eredeti jelentéséhez kapcsolódik a cím, hiszen a rapszodoszok a görög hitvilág mesemondói voltak, s a Liszt Ferencünk által megalkotott virtuóz zenei rapszódiák – melyeket Brahms is írt zongoraműveiben – csak a 19. század alkotásai.

Egyébként, mint különlegességet érdemes megemlíteni, hogy a bemutatón az altszólót Brahms egyik legjobb barátjának, Joachim József hegedűművésznek felesége, Amalie Weiss énekelte.

Mi viszont most egy 1947. december 19-én készült felvételről halljuk Kathleen Ferriert és a Londoni Filharmonikus Zenekart és Kórust, akiket az az osztrák származású Clemens Krauss vezényelt, aki egy kiváló, mindössze 15 éves balett-táncosnő, Clementine Krauss gyermekeként született, s akinek – mármint Clemens Kraussnak – „természetes apja” ágán első unokatestvére volt Vetsera Mária bárónő, a trónörökös Rudolf főherceg szerelme.

Kathleen Ferrier válogatás lemezén még egy különleges Brahms-mű szerepel, az Op.91-es két dal, zongora és brácsa kísérettel. Kétségtelen azonban, hogy életműsorozatának záró lemezén a legnagyobb érték az a lemeznyitó mű, melyen a századforduló napjainkban legnagyobbnak tartott utóromantikus zeneszerzője, Gustav Mahler (1860-1911) Öt Rückert-dal című ciklusából énekel el hármat, 3 Rückert-dal címen.

Ferrier bársonyosan meleg tónusú, ugyanakkor természetes vivőerejű althangja éppen Mahler műveiben érvényesült a legjobban, így a már említett zseniális Dal a Földről szimfónia mellett különösen is a Gyermekgyászdalok 1949-es, a Bruno Walter vezényelte Bécsi Filharmonikusok által kísért felvételén, vagy épp az Öt Rückert dalt, melyet zenekari kísérettel is ellátott Mahler. Friedrich Rückert (1788-1866) német költő 428 versben gyászolta meg két elhunyt lánygyermekét s ez nem véletlenül talált rezonanciára Mahlerben, aki épp ezekből a versekből válogatva komponálta meg a maga Gyermekgyászdalait, majd később e Rückert-versekből válogatva Rückert dalait. A most következő 3 Rückert dal beszédes címei: 1. A nagyvilágnak ím búcsút mondtam; 2. Hársfaillatot éreztem; 3. Éjfélkor.
    Halljuk tehát Mahler 3 pasztellesen szép, hang- és érzelemfestő, bensőséges fájdalmú dalát Kathleen Ferrier katartikusan szép althangján, a Bécsi Filharmonikusokat Bruno Walter vezényli az 1952 májusában készült felvételeken.
Ezekkel a felvételekkel kíván Boldog Békés Karácsonyt és Új Esztendőt a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárának minden dolgozója nevében:

Kovács Attila

Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Fotó: Internet