Marc Levy: Utóirat Párizsból

Marc Levy: Utóirat Párizsból

2020.06.07.

A napokban kezembe került egy könyv, melynek borítóját egy régi írógép rajza díszíti. A cím és a szép borító hátulja is Párizst idézi, ahová titkon mindig is vágytam. Elolvasva a fülszöveget, arra készültem, hogy egy derűs, romantikus regény lapjai közt megtalálom a várost, ami részben sikerült is. Marc Levy Franciaországban él, több sikeres könyvet és azok filmadaptációit tudhatja magáénak. Ebben a könyvében két magányos ember izgalmas kalandokkal fűszerezett botladozásait követhetjük nyomon. Egy szép barátság kezdetét, ami az idő múlásával valami többet is jelenthet számukra.

Mia szép és tehetséges filmszínésznő, ám szomorú. Elkeseredetten veszi tudomásul, hogy sármos férje megcsalja, így rádöbben, házassága kiüresedett és lassan felbomlik. Angliában ünnepelt sztár, aki régóta várja, hogy rátaláljon egy izgalommal teli, értelmes szerep, amely megérinti és megnevetteti. Hirtelen elhatározással a magánéleti gondok elől régi barátnőjéhez, a séfként dolgozó Daisyhez menekül Párizsba. Feltöltődni és válaszokat találni.

Paul amerikai író, de első könyve megjelenése után nem tud mit kezdeni a hirtelen jött sikerrel, így elutazik a barátja által oly kedvelt Párizsba, ahol egyedül és boldogtalanul telnek napjai. Változatosságot szürke kis életében szeretett amerikai barátai látogatása hoz. Évente kétszer találkozik könyve koreai fordítójával, akihez gyengéd érzelmek fűzik. Építészkarrierjét szünetelteti az írásért, így megkapja azt a szabadságot, amire mindig vágyott. Esténként egy képzeletbeli világot álmodik maga köré, ahol szereplőivel végre jól érezheti magát.

Kettejük útja a varázslatos Párizsban keresztezi egymást, ahol hűséges barátaik fondorlatos segítségével először társkereső oldalon, majd személyesen is megismerkednek egymással. A romantikus történet számos váratlan fordulatot és meglepetést tartogat. Találkozhatunk a barátok által megszervezett vakrandi abszurd és vicces légkörével, az Operaház tetőszerkezetén tett titkos sétával, mely ugyan a rendőrségen végződik, ám a város lélegzetelállító látványát nyújtja, és hétköznapi embernek álcázott hírességgel, aki titkon abban reménykedik, ha felfedi magát, akkor sem fogják elhagyni…

A kedves történetben nagy hangsúlyt kapnak az esendő szereplők érzései, gondolatai. Szellemes párbeszédeik által kibontakozik igazi személyiségük ebben a szívmelengető romantikus regényben, amelyből nem hiányozhat egy árnyalatnyi finom humor sem.

Kiadó: Tericum
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2018

Összeállította: Dettréné Radnai Judit

A könyvet megtalálja könyvtárunkban >>>