Mostani lemezajánlónkban a Csorba Győző Könyvtár idén 40 esztendős Zeneműtárának egyik olyan zenei csemegéjét ajánlom minden tisztelt zenebarát Olvasónk figyelmébe, melyet a kiváló ifjú zenetörténész, Fazekas Gergely ajándékozott intézményünknek. Az 1993-ban Sony Classical CD-n kiadott felvétel „eredetijét” 1966. május 18-án rögzítették, s rajta a 20. század két kimagasló szólistája, Yehudi Menuhin (1916-1999) hegedűművész és Glenn Gould (1932-1982) zongoraművész zenei találkozásának és egymásra találásának lehetünk fültanúi. Az eredetileg Gould meets Menuhin (Gould találkozik Menuhinnal) címen megjelent lemez bekerült a Glenn Gould összkiadás legszebb darabjai közé is.
Az előadáson nem nagyon fog az idő, a megjelenés óta eltelt több mint fél évszázad sem, aminek a két világsztár előadó egyéni kvalitásai mellett az is oka lehet, hogy három olyan művet adnak elő, melyeknek szerzőihez rendkívül szoros, mondhatni bensőséges kapcsolat fűzi mindkettőjüket. Rendhagyó módon a lemez teljes anyagát azért is osztom meg tisztelt Olvasóinkkal, mert három olyan YouTube linket sikerült találnom, melyen nemcsak előadják ezeket a remekműveket, de azt is rögzítették, ahogy beszélgetnek e művekről, s szerzőikről. Így az angolul tudók egy kis plusz személyes élményt is kaphatnak.
Elsőként a zenetörténet egyik legnagyobb mestere, Johann Sebastian Bach (1685-1750) 1717-1923 között Köthenben komponált hat hegedű-zongora, pontosabban csembaló szonátái közül a Máté passió egyik témáját előlegező c-moll szonátát adja elő az a Menuhin–Gould páros, melyből a világhírű hegedűs éppen Bach szólószonátáival, partitáinak előadásával aratott világszerte nagy sikert, míg zongorista kollégája Bach billentyűs darabjai, köztük is a Goldberg variációk zongorafelvételével és Bernsteinnel közösen lemezre vett versenyműveivel.

A lemez folytatásában már egy igazi, ízig-vérig hegedű-zongora szonátát hallhatunk Yehudi Menuhin és Glenn Gould előadásában, Ludwig van Beethoven (1770-1827) 1812-ben komponált és 1816-os első kiadásakor tanítványának, Rudolph Johannes Joseph Rainer osztrák főhercegnek ajánlott, s talán ezért is a zongorának is immár a hegedűvel egyenrangú szerepet szánó G-dúr hegedű-zongora szonátát adják elő Gouldék.

De azért ne higgyük, hogy a hegedűre és a hegedűsre,Yehudi Menuhinra nem bízott volna Beethoven kellően színes, hol drámai-hősies, hol játékos-könnyed zenei matériát. A 4 tételes mű hegedűse, Pierre Rode volt, aki vélhetőleg kifinomult hegedűjátékával, stílusával okozott némi fejtörést Beethovennek, amit így fejezett ki Rudolph főherceghez írott levelében: „Az utolsó tételben nem tettem nagy sietséget a puszta pontosság kedvéért, annál is inkább, mert annak megírásakor figyelembe kellett vennem Rode játékát. A fináléinkban szeretjük a rohanó és zengő részleteket, de ez nem tetszik R-nek és - ez némileg hátráltat.”

Mi viszont azt kell mondjuk, hogy megérte, hiszen két ilyen zseniális művész előadásában épp ez az egymásra figyelés és tökéletes összehangolódás az, ami a lemez csúcspontjává teszi Beethoven G-dúr szonátájának katartikus szépségű előadását. Váltakozva, egymásba fonódóan „viszi a prímet” hol a hegedű, hol a zongora, s Menuhin és Gould játékában két eltérő generáció, a 16 év korkülönbség ellenére mutatja meg azt, hogy mit jelent végig egyénien, mégis egységes és célirányos felfogásban katartikus értéket létrehozni egy zeneszerző zseni szolgálatában.

A lemez záró száma jelenti mégis az igazi szenzációt! Yehudi Menuhin és Glenn Gould ugyanis itt azt is megmutatják, hogy mennyire voltak hívei a 20. századi és modern zenének. Hiszen előbbi a mi nagy örömünkre elérte, hogy Bartók Béla megalkossa a hegedűs szólóirodalom ma is csak Bachéhoz mérhető 20. századi „visszfény darabját” az ő hegedű Szólószonátáját, míg Glenn Gould épp Schönberg, Webern, vagy Ernst Krenek darabjainak előadásával 25 évesen a Szovjetunióban olyannyira, hogy a hivatalos hatalmak Emil Gilelsz személyében, lemezen is megörökítetten egy beszélgetőtársat rendeltek mellé úgy is, mint kiváló zongoraművészt. Emellett 1962-ben Gould is résztvevője volt annak az amerikai kétrészes rádiós sorozatnak, melyet Arnold Schönberg (1874-1951) tiszteletére és emlékére készítettek, „The Man who Changed Music” (Az ember, aki megváltoztatta a zenét) címmel.

Arnold Schönberg – és tanítványa, Anton Webern – azzal forradalmasította a zenetörténetet, hogy megalkotta és kivitelezte, műveiben pedig fel is használta a „12 csak egymásra és egymáshoz viszonyított hangra épülő”, úgynevezett dodekafon zeneszerzői technikát, azaz a tizenkét fokú zenét, mely Webern szeriális, azaz a zene szinte minden elemét előre meghatározott „sorokra” építő folytatásával valósággal megszüntette az európai zene korábbi hagyományaival való kapcsolatot.

Nos, ettől a szigorú rendtől maga az alapító, Arnold Schönberg is eltért élete utolsó másfél évtizedében, s olykor bizonyos hagyományos zenei elemeket is „engedélyezett” önmagának és követőinek. Ennek ellenére a zsidó üldöztetés miatt 1933-ban Amerikába emigrált zeneszerző 1949-ben Los Angelesben komponált, mintegy 10 perces Fantázia hegedűre és zongorára címen írott darabját még ma is eléggé modernnek érezhetjük annak ellenére, hogy minden a Bach és Beethoven műveiben is meglévő személyes hangvételt is megtalálhatunk benne.        
„A drámaíró darabot ír, a költő egészet” – hogy a nem épp humoráról ismert Juhász Gyulát idézzük, Szakállszárító című aforizma-gyűjteményéből. Elmondhatjuk, hogy ahogy Schönberg sem „csak drámaíró”, úgy a Yehudi Menuhin–Glenn Gould páros is elsősorban KÖLTŐ, s nemcsak a maga nemében. Az mindenesetre szimbolikus, hogy az ezt a művet felvezető beszélgetésben – ha csak egyetlen alkalommal is, de – a zongorista Glenn Gould egyszer csak felkel a zongora mellől, s Menuhinnal egy (szem) magasságban folytatja a diskurzust Schönbergről és zenéjéről, majd belátva az „erőviszonyokat” visszaül a zongora mellé, s így folytatódik a Menuhin által irányított beszélgetés a két zseniális muzsikus között. S ez a zenei társalgás az, ami végig oly izgalmassá teszi hangzó-anyagában is ezt a lemezt.

Fotó: Internet
Zene: YouTube

    Kovács Attila
                Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő
                            Csorba Győző Könyvtár