Pirogránit esték a júliusi pécsi zenei kínálatban

2020.06.30. - 00:00 kedd

A hosszúra nyúlt karantén után ismét beindul a pécsi zenei élet, ha még kicsit lassacskán is. Mivel nemcsak a biztonság továbbra is fennálló követelményei, de a talán végre már magára találó nyár is elsősorban a szabadtéri rendezvényeknek kedvez, így érthető, hogy Pécsett elsőként a Zsolnay Negyed Pirogránit Udvarában kerülnek sorra koncertek, ahogy az egyébként nyaranta ilyentájt lenni szokott. A Pirogránit esték sorozatban július 2-án, csütörtök este 9-kor a pécsi 30 Y együttes frontemberi Beck Zoli és a népszerű író, Grecsó Krisztián adnak közös beszélgetős estet, melyen az író gitározik is, az énekes pedig verset is mond. A programra rossz idő esetén az E78-as Teremben kerül sor.

Július 4-én, szombaton este fél 8-kor a Zsolnay Negyed Pirogránit Udvarában, rossz idő esetén a Kodály Központban lép fel a Pannon Filharmonikusok kamara-szimfonikus zenekara, akik Gilbert Varga vezényletével igazán sokszínű koncertprogrammal lépnek közönség elé.

Beethoven Prométheusz nyitányát, Brahms I.szerenádjának Menüettjét, Bach IV. brandenburgi versenyét, Dvořák Vonósszerenádjának 1. tételét, de Falla Tűztáncát, Grieg Holberg-szvitjének 1. tételét adják  elő.

A továbbiakban Mendelssohn Szentivánéji álom szvitjének Notturnója, Mozart Kis éji zenéjének 2. tétele, Respighi Madarak szvitjéből A tyúk tétel és Bizet Az arles-i lány 2. szvitjéből a záró Farandole tétel kerül előadásra.

Az est során Codeluppi–Szabó Gabriella és Tímár Judit fuvola-, valamint Bánfalvi Zoltán hegedűművész közreműködnek.

Július 9-én, csütörtökön, este 9-től a Pirogránit Udvarbanvagy rossz idő esetén az E78-as Teremben – kerül sor a Pál utcai fiúk Bokájaként hatalmas népszerűséget szerzett, egykor Pécsről indult, Junior Príma-, Soós Imre-díjas és Ruttkai Éva emlék-díjas, kiváló színész és zenész, Wunderlich József és a virtuóz pécsi harmonikás, Kéméndi Tamás közös koncertjére.

Július 16-án, csütörtökön, este 9-től egy kiváló magyar dzsesszénekesnő, Vörös Niki lép fel együttesével a Pirogránit esték keretében és a 2010-ben elhunyt amerikai énekesnő, dalszerző és színésznő, polgárjogi aktivista, Abbey Lincoln dalainak feldolgozásából készült új lemezüket mutatják be, de talán kiegészítik a Michel Legrand dalaira készített első album dalaival is.

Vörös Niki, Vörös László zongoristával, Csuhaj-Barna Tibor bőgőssel és Jeszenszky György dobossal kiálló kvartettje ezúttal kiegészül Subicz Gábor trombitás-szárnykürtössel. Halljunk most egy hivatalos klipválogatást a lemezről.

Július 25-én, szombaton, este 9-től a 2016-ban alakult indie stílusú zenét játszó budapesti, akusztikus csapat, az egy Tolsztoj-karakterről nevet választó Platon Karataev lép fel a Zsolnay Negyed Pirogránit udvarában, rossz idő esetén E78-as Termében.

A Czakó-Kuraly Sebestyén gitáros- énekes, Bradák Soma dobos, Jáky András basszusgitáros és Balla Gergely gitáros alkotta kvartett Atoms (Atomok) című új albumát mutatja be Pécsett.

S a hónap utolsó napjára, is marad koncert a Pirogránit Udvarban. Július 30-án, csütörtökön este 9-kor az idén 11 éves E.K. Avenue nevet viselő, remek jazz és r'n'b formáció lép fel, melyet a kiváló énekesnő, Kertész Erika vezet és fémjelez.

Ő az, aki végigmegy a jól- és elismert nagyszerű muzsikustársai, a zongorista Rátonyi Róbert, a basszusgitáros Szuna Péter, és Szendőfi Péter dobos által egyengetett „Sugárúton”.

Amennyiben újabb ajánlatok érkeznek hozzánk, azokat, lehetőleg azonnal és külön is megosztjuk tisztelt zenét kedvelő Olvasóinkkal! Addig is jó nézelődést és hallgatózást kívánok YouTube videókkal színesített júliusi Zenei Programajánlónkhoz!

Fotó: internet

Kovács Attila
Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő