Az 1981-95 között a pécsi Szélkiáltó együttes gitáros, énekes, zeneszerzőjeként Pécsett működött Hováth József – aki 1995-től használja a névrokonaitól őt megkülönböztető T. előtagot, T. Horváth Józsefként – már Szélkiáltós korszakában rendkívül eredeti hangvételű versmegzenésítésekkel vetette magát észre.
Ezek közül a Kossuth-díjas pécsi költő és könyvtáros, Bertók László (1935-2020) 1972-es első kötetében megjelent „Átfúj rajtam a szél” a talán legjelentősebb, mely helyet kapott a Szélkiáltó együttes Húsz év című válogatás CD-jén is.
https://www.youtube.com/watch?v=dNfZlXQor7g
T. Horváth Józseffel való kapcsolatom akkor vált személyesebbé, amikor 1995-ben a Kossuth-díjas pécsi költő óriás, Csorba Győző (1916-1995) halálakor behozta nekem a Pécsi Rádióba az elmúlásról szóló Alkalmi vers megzenésítését, melyet a rá emlékező és több más műsorban is felhasználtam.
Ezt követte egy évvel később a másik kiváló pécsi költő, Pákolitz István (1919-1996) Janus mandulafája című, a reneszánsz pécsi költőfejedelmének, Janus Pannoniusnak emléket állító versének megzenésítése, melyet szintén a Pécsi Rádiónak ajándékozott a zeneszerző.
Néhány évvel később nagy örömmel nyugtázhattam, hogy mindkét pécsi költő versének megzenésítése helyet kapott T. Horváth József 2014-es, Rímes furcsa játék című, 20. századi magyar költők – többek között Ady, Gárdonyi, Tóth Árpád, Cserba Győző, Pákolitz István, valamint Rakovszky Zsuzsa és Zentai László – verseit is tartalmazó lemezén, melyet maga a zeneszerző ajándékozott könyvtárunknak. Mi most azt ajánljuk, hogy könyvtárunk néhai névadójától, Csorba Győzőtől hallgassuk meg az Alkalmi vers megzenésítését, majd pedig az idén 100 éve elhunyt Gárdonyi Géza (1863-1922). Az öreghonvéd című gyönyörűséges intelmét.
https://www.youtube.com/watch?v=oF7d_S6swms
https://www.youtube.com/watch?v=Ma3cBrtG4BQ
A 100 éve elhunyt Gárdonyi szépséges intelme, Az öreghonvéd után engedtessék meg, hogy T. Horváth József Pécsett és Sopronban is megtapasztalt lokálpatriotizmusának újabb szép bizonyítékaként figyelmükbe ajánljam a zeneszerző és ezúttal szövegíró tavaly készült 7107 című dalát, mely a Trianont követő Sopron Magyarországhoz való tartozását megerősítő népszavazásról emlékezik meg.
https://www.youtube.com/watch?v=Or1WY_X0GC4
T. Horváth József pályáján természetesen a gyermekeknek írott versek megzenésítései is helyet kaptak.1996 decemberében jelent meg első önálló gyermekkazettája Kaland címmel, amelyen XX. századi magyar költők megzenésített gyermekversei hallhatók. A 22 dalt tartalmazó kazetta 1997 decemberében New York-ban a Mese-hangkazetta és videótár első nemzetközi minősítésén III. helyezést ért el.
https://www.facebook.com/watch/?v=185843606069308
T. Horváth József pályáján az 1998-as Sopronba való visszatérése utáni, a 2002-őt követő évtized alatt csaknem tucatnyi gyermeklemezt, vagy legalábbis gyermekeknek is írt megzenésítéseket is tartalmazó lemezt készített. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával 2002-ben Weöres Sándor: A csillagokban alszom című CD-t készíthette el – a költő születésének 90. évfordulójára – Kulka Jánossal, Szvorák Katival. A soproni önkormányzat támogatásával szintén 2002-ben készült el az Ez az a hely című CD, amely soproni költők megzenésített verseit tartalmazza.
A BMG kiadó 2002 karácsonyára jelentette meg Meseház című gyermeklemezét (CD-n és kazettán), amelyen Nagy–Kálózy Eszter, Rudolf Péter, a Kaláka együttes és saját szerzeményei kaptak helyet. A következő évben a Téli meseház című album elkészítésében működött közre a Kaláka együttes, Kulka János, és Hegyi Barbara társaságában, ezt követően pedig a Meseház Napsugár című CD készült el Kútvölgyi Erzsébet, Lukács Sándor, a Kaláka és a Kolompos együttes, valamint saját szerzeményeivel.
2006-ban a THJ Kiadó kiadásában jelent meg felesége, Tranta Julianna képzőművész Húsvéti meglepetés című gyermekkönyvének feldolgozását tartalmazó Meglepetés! című CD-je, melyen Kováts Adél és Reviczky Gábor mesél és énekel. 2007-ben jelent meg Télkergető címmel T. Horváth József Sarkady Sándor (1935-2014) soproni költő gyermekverseit tartalmazó CD-je, míg 2009-ben Évkergető címmel egy másik soproni gyermekvers lemez, 2010-ben pedig a Tündérrádió című, a szintén soproni Rakovszky Zsuzsa és Tranta Julianna gyermekeknek szánt verseinek feldolgozását tartalmazó CD, melyen a későbbi soproni gyermekfesztiválnak nevet adó, Tündérfesztivál című dal is helyet kapott.
https://www.facebook.com/watch/?v=209450966682719
T. Horváth József a közelmúltban megjelent két CD-jét is a Csorba Győző Könyvtárnak ajándékozta, s közülük az emblematikus soproni költőnő, a Kossuth-díjas Rakovszky Zsuzsa (1950-) 2019-ben megjelent Gravitáció című lemeze különleges szerkesztésével is újdonság a zeneszerző pályáján.
A megzenésített versek között ugyanis helyet kaptak a költőnő előadásában eredeti versek is, így egy egészen különleges ritmusa keletkezett magának a lemeznek is. Emellett a lemez zenei része is rendkívül sokszínű, lévén, hogy vadonatúj megzenésítések mellett, korábban már megjelentek is helyet kaptak a lemezen. Ezek közé tartozik a lemeznyitó Homoktövis, mely már a 2014-es Rímes, furcsa játék CD-n is helyet kapott.
https://www.youtube.com/watch?v=VtVK_hw7F0E
De persze nemcsak az ilyen, áttételesen is filozofikus mélységű dalok kerültek a lemezre, hanem az olyan, csak látszatra elsősorban gyerekeknek szóló dalok is, mint a felnőtteket is érintő, a Régi Mackó című dal, mely már Halász Judit szintű magasságokat érint, még ha azok legtöbbjének mélységeit meg is haladja.
https://www.youtube.com/watch?v=yyzFSasdin0
A másik jeles soproni költő, akinek verseit T. Horváth József gyakran megzenésítette, Zentai László, akivel legutóbb 2021-ben dolgoztak együtt a Voltak idők című lemezen, mely Rakovszky Zsuzsa CD-jéhez hasonlóan nemcsak megzenésítéseket tartalmaz, de eredeti verseket, sőt egy novellát is, Zentai László előadásában.
Mi most a címadó dal előadása után az Összeköltöztem Veled című, a 2014-es Rímes, furcsa játék című lemezen már megjelent versmegzenésítést ajánljuk meghallgatásra és tekintésre, melynek megtekintésszáma 2022 márciusában meghaladta már a negyven ezret is.
https://www.youtube.com/watch?v=pSwbR5Riw6U
https://www.youtube.com/watch?v=WpAvVyOSeSA
T. Horváth József pályáján az egyik legkülönlegesebb lemez az 1997-ben Sz. Koncz István (1961-) pécsi író, szerkesztő – majd a Pécshez közeli Görcsöny polgármestere azóta is – szövegére komponált és Helyey László által előadott Ballada a városról című lemez, mely nemcsak gazdagon árnyalt költőiségű, múltidéző szövegével, de T. Horváth József ezekhez tökéletesen igazodó hangulatú muzsikájával is maradandó értékeket képvisel, melyből Csepregi Gyula (1958-2014) szaxofon és fuvolajátéka a legmeghatározóbb.
Fotók: Internet
Zenék: YouTube, Facebook, T. Horváth József
Kovács Attila
Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő