„Csak már magamat unom nagyon interjúhelyzetben” – írta Térey János egy magánlevelében, 2016-ban. Egy idő után nyűggé vált számára az interjúadás (főként az e-mail-interjú műfaja, amelyről azt tartotta, jogosan: az írók szellemi kizsákmányolásának kiváló terepe), igényességéből mégsem engedett. Ugyanolyan éleslátással és bicskanyitogató őszinteséggel, a klikkesedést kerülve fogalmazott tizedjére, huszadjára, századjára is. És még a legutolsó interjútöredékében is olyan nagyszerű parafrázisra ragadtatta magát, mint hogy „az írás a gyerekszoba folytatása más eszközökkel”.
A Szükséges fölösleg a maga rendhagyó módján az „önéletrajza”. Azé a fiatalemberé, aki sokáig építészmérnöknek készült, de már hétéves korában egy regénytervvel bíbelődött. Aki Pestre érve – a nagyra becsült íróelődök nyomán – bevetette magát a kávéházakba, ahonnan idővel az éttermekbe szokott át. Akinek a szellemi horizontján teljes természetességgel fért meg egymás mellett Ady és Kosztolányi akkor, amikor az még nem volt szokás. Aki fiatalon a világ legfölöslegesebb, legunalmasabb dolgának tartotta az olyan irományokat, mint a fülszöveg…
Nyugtalanító életútjának, kiteljesedő intellektusának nagyszabású tanúja ez az interjúkötet. Annak, hogy miként érik egy költő – mert elsősorban költő volt – szabálytalan tehetségből a legnagyobbak egyikévé. (Darvasi Ferenc)
A könyv itt érhető el könyvtárunkban.