tinik

Volt egyszer egy vadvízország - filmvetítés

Filmbemutató, majd beszélgetés az alkotóval, Szendőfi Balázs Pro Natura díjas természetfilm rendezővel

Helyszín: Tudásközpont, nagyelőadó


A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: rendezveny@csgyk.hu

“Az első képkockától lebilincselő képi világ, a zene, a dramaturgia ereje és a film kíméletlenül igaz üzenete, megdöbbentően hatott. 87 perc tömény „naturalizmus” a Körös-vidék elpusztult és még fennmaradt természeti értékeiről, legfontosabb környezeti problémáiról. Minden ízében profi, korszellemes alkotás, amely képi-zenei megoldásaival, mondanivalójával külföldi stúdiók messze földről hozott siker produktumainak nívóját hozta.
A film alkotójának, Szendőfi Balázsnak értékelése szerint sok minden „plusz” ebben a filmben az eddigi filmjeihez képest. Ez készült eddig a leghosszabb idő és legtöbb forgatási nap (két év és 161 terepi nap) alatt, illetve eddig a legnagyobb forgatási területen, hiszen a Körösök vízgyűjtője több mint 27 ezer négyzetkilométert tesz ki, négy magyar és két romániai megye területén oszlik el.”
(Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége)

 

A Csorba Győző Könyvtár kiemelt céljai közé tartozik az ökológiai gondolkodás, a környezettudatosság népszerűsítése, az e témákkal kapcsolatos érzékenyítés, illetve hogy a szemléletformáló tudásanyag széles körben, állományunk dokumentumai által is elérhető legyen. Ennek érdekében indul márciusban a Könyvtári KisÖKOs programsorozatunk, melynek során ismeretterjesztő előadásokra felnőtt és gyermek könyvbemutatókra, családi programokra,  illetve egy filmvetítésre is várjuk az érdeklődő olvasókat.

A Könyvtári KisÖKOs programsorozat folyamán hazai és helyi szakértők tolmácsolásával kívánjuk felhívni a figyelmet a környezet- és természettudatosságra, a fenntartható fejlődés lehetőségeire és fontosságára.

A programsorozat további eseményei:

https://www.csgyk.hu/konyvtari-kisokos-szemleletformalo-eloadassorozatot-inditunk

Oldalak

Feliratkozás RSS - tinik csatornájára