Szeptember 14–19.
Az első alkalommal megrendezésre kerülő PécsLIT Fesztivál szeptember 14. és 19. között hat napra a hazai irodalom fővárosává teszi Pécset. Az őszi programsorozat erősíteni kívánja a város irodalmi hagyományait ott, ahol korábban élt, alkotott és könyvtárosként is tevékenykedett Weöres Sándor, Csorba Győző és Bertók László.
Abban a városban, amelyben már több mint hat évtizede működik a Jelenkor folyóirat, amely jelenleg is meghatározó szereplője a hazai kortárs irodalmi közegnek.
A PécsLIT Fesztivál 7 helyszínen, több mint 60 programmal várja majd az olvasás, a könyvek, illetve a megzenésített versek szerelmeseit.
A rendezvények minden korosztályt megszólítanak: délelőttönként óvodásoknak, iskolásoknak szóló programok, kora délután középiskolásoknak szóló rendhagyó irodalomórák várják az érdeklődőket. Késő délután többek között elsőkötetes szerzőkkel, népszerű hazai és külföldi írókkal való beszélgetésekre és irodalmi évfordulós írókról, költőkről szóló előadásokra ülhetnek be a nézők. A programokat színházi előadás és zenés irodalmi estek és irodalmi séták is színesítik majd. A Hild udvarban pécsi könyvesboltok standjai várják majd az érdeklődőket, ahol a PécsLIT Fesztiválra érkező szerzők kötetei is elérhetők lesznek. A megvásárolt köteteket a szerzők helyben dedikálják is.
Az PécsLIT-et első alkalommal, hagyományteremtő céllal szervezi közösen a Csorba Győző Könyvtár és a Jelenkor folyóirat Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával.
A fesztivál részletes programját a www.facebook.com/pecslitfesztival oldalra töltjük fel folyamatosan.
További információ: pecslit@csgyk.hu
https://pecslit.hu